A társasházi törvény 28 §.c.pontja és a 48. §. (1) bekezdése alapján megállapitható, hogy az éves elszámolás és a számviteli szabályok szerinti beszámoló elkészitése, annak előterjesztése....a közös képviselő feladata és azok elfogadásárol a társasház közgyülésének kell döntenie.
Ebböl következik, hogy a törvény által megállapitott számadási kötelezettség a közös képviselőt nem az egyes tulajdonostársak, hanem a társasház felé terheli és a számadás helyességéröl a társasház legföbb szerve, a közgyűlés dönt azzal, hogy az előterjesztett éves elszámlást vagy beszámolót elfogadja.
Éves költségvetés tervezése
Társasházunk 2012 éves költségvetési tervének készítése.
- Ütem
Elvek tisztázása, adatok értékelése, üzemeltetési költségek megtervezése.
Tulajdonostársam, köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásom és velem tartasz a tervezési munkában.
Az a szándék vezérel ezzel a módszerrel, hogy átlátható és ellenőrizhető legyen a közös képviselő gazdasági tevékenysége. Természetesen az amit tíz éve és az is amit most is csinálok. Gondoljatok bele lesz idő, lehet, hogy hamarosan, amikor már más lesz a közös érdekink képviselője.
Tehát kezdjük el! Igyekszem leírni azt a folyamatot amit végig gondolok, illetve minden évben elvégzek.
Az adatok a 2012 évre vonatkoznak, pontosak de nem ellenőrzöttek. A valós tervben módosulhatnak!
Kezdjük azzal ,hogy a tervezéshez mire is van szükségem? Az első az, hogy tudom, hogy az én felelősségem és feladatom a költségvetési terv elkészítése. A törvény előírásának megfelelően az előző év gazdálkodását ellenőrző könyvvizsgáló az új költségvetést is megvizsgálja és minősíti. A könyvvizsgáló írásos értékelésével együtt kapják meg a tulajdonosok , közgyűlés előtt legalább 8 nappal. Közgyűlésen a tulajdonosok jóváhagyják vagy nem a költségvetést. Maga a rendezvény nem igen alkalmas a részletes vitára.
Ezért gondoltam azt, hogy az elektronikus levelezést kihasználva tervezzük meg együtt a 2012 év költségvetését.
Közös képviselőként mire van szükségem a tervezés megkezdésekor? Első a cél kitűzése: az elmúlt éveknek megfelelően az alaprezsi az az, a közös költség lakásonként 1 fő esetén 21 000 Ft-él több ne legyen!
Rengeteg adatra, adatbázisra! Tíz év adatai, és tervezés tapasztalatai alapján kezdem értékelni milyen a :
tulajdonosok összetétele, közüzemi szolgáltatás árfolyam változásai, fogyasztás tendenciái, időjárási prognózisok, stb. Még sok minden , mindig azt nézem meg az adatbázisból amire szükségem van.
Azonban van egy alapelv, bázis adat mindig az előző év és az előző évek tendenciái.
Első ütem, első lépése : (emlékeztek megküldtem!) Társasházak gazdálkodásának alapelvei előírják:
c)A költségvetés kiadás –orientált tervezése alapfeltétel, ugyanis a költségvetésben a bevételeket- elsősorban a tulajdonostársak befizetéseit - a szükséges kiadások szerint kell megtervezni. Amennyiben fordítva történik, akkor azzal számolhatnak a tulajdonostársak, hogy a társasház működésképtelenné válik.
Pl. a közüzemi szolgáltató kikapcsolja az áramot, vagy a vízszolgáltatást csökkenti, stb. a közösség ráadásul viseli a hátralék végrehajtásra indított bírósági perek illetve késedelmi kamatok költségeit is.. a társasházak tulajdonostársainak tudniuk kell, hogy a közüzemi díjakat az árhatósággal szemben nem bírálhatják felül. Fogyasztásuk csökkentésén túl az egységre jutó árakat nem csökkenthetik.
Tehát a kiadások megtervezésével kell kezdenünk. Az első nagy tétel :
Az üzemeltetési kiadások . Ezek a társasház működéséhez nélkülözhetetlen közüzemi szolgáltatásból adódó költségek:
Elsődleges a közüzemi kiadások tervezése. Ehhez a ismerni kell az előző, ugyanazon időtatámra vonatkozó fogyasztás mennyiségét és a tervezett időszakra vonatkozó egységnyi fogyasztás díját. A fogyasztás mennyisége x a szolgáltatás egységnyi díja =a szolgáltatás költsége. Ismerni kell továbbá, hogy milyen rendszeres működési fenntartási kiadások jelentkeznek és ezekkel kapcsolatban az inflációs tényezők miként gyűrűznek be a költségekbe .A közös képviselőnek komoly feladata van azoknak az adatoknak az összegyűjtésénél, amelyek a tárgyévi kiadások megtervezésére kihatnak.
Amennyiben nem körültekintően jár el a javaslat összeállításában, vagy azt figyelmen kívül hagyva fogadja el a közgyűlés a költségvetést, akkor az éves működés zavaraira lehet számítani.
- A költségvetés tagolása a SZMSZ előírásának megfelelően, a társasház egészére készítve történik.
- A költségvetés szerkesztése, felépítése azt jelenti hogy táblázatos rendszerben kell készülnie, mivel elsősorban a kiadások és bevételek tételes felsorolását és összegét, valamint azok külön-külön történő összesítését tartalmazza.
Ezeknek az elveknek a figyelembevételével kezdjük el a tervezést úgy, hogy a táblázatos kimutatás létrejöjjön!
Táblázatban a sorszám a költséghely száma,a könyvelő ez szerint könyveli le a számlákat.
Költséghely megnevezése a szolgáltató áltat adott számlán szereplő elnevezés.
Pl. ZALADEPO számlájának elnevezése hulladék kezelési díja
Az elnevezés után ( ) zárójelben a főkönyvi sorszám szerepel.
2011 év tény adata mint előző éves bázis adat, 2012 év terv, a betervezett éves költség, lakás/hó a tulajdonosra eső havi közös költséghez való hozzájárulás összege.
Az üzemeltetési költségek betervezése a legegyszerűbb mert a szolgáltatokkal kötött szerződések a díjazást is meghatározzák. Csak az igénybeveendő szolgáltatás mennyiségén lehet gondolkodni.
Kezdjük:
15 költséghely : A radiátorokra felszerelt fűtési költségelosztók elszámolási díját a TECHEM céggel kötött szerződés tartalmazza. A változás mértéke az adott inflációhoz kötött.
Előző év (2011) díja 186 540 Ft volt igen alacsony inflációs rátával számolva tervezzük be a 190 000 Ft.
Ennek az egy lakásra eső havi költsége 283 Ft. Írjuk be a táblázatba!
16. Költséghely: Fűtési alapdíj COTECH Kft-el kötött szerződés szerint, emelésére októberben, a szerződés kötés évfordulóján kerül sor.2011 októbertől a havi díj: 325 068 Ft. A tervezés egyszerű ezt meg kell szorozni 12-el és megkapjuk az éves kiadást 325 068x12=3 900 816 Ft. Most azonban vigyázni kell! Októberben emelkedni fog az infláció szerint a havi díj! Tehát emeljük meg az éves díjat és írjuk be a táblázatba az új kiadást : 3 940 000 Ft. Exel táblázatom rögtön kiszámítja lakás/hó 5863 Ft kell hogy legyen.
17. Költséghely: Hőszolgáltatás díja. Nincs gázóránk, nincs kazánunk. COTECH Kft-l vásároljuk a hőmennyiséget fűtéshez és a meleg víz előállításához. Hőmennyiség egységnyi díja a gázártól és a kazánok hatásfokától függően alakul. Állami, önkormányzati, rendeletek, műszaki előírások alapján kiszámolt díj.
2011-ben ez 2984,5-Ft/GJ+ÁFA 2012 01.01.- öl ez 4,2% emelkedett!
Ennek a költségnek a kiszámítása, tervezése kalkulációra épül. Lesz még gázár emelés? Hideg lesz a tél?
Sok meleg vizet használunk el? Sok a bizonytalansági tényező! Most segíthet a bázis év!
Tavaly 5 817 392 Ft volt a hő díj költségünk .Tervezzünk be 6 351 600 Ft! Most kell vigyázni! Fűtésre havi előleget fizetünk ! A célkitűzés betartása érdekében ezt az előleget havi 5 000 Ft –ra tervezzük.
Ez azt jelenti,hogy 5000x12 hóx56 lakás = 3 360 000 Ft. Ugye ez kevesebb mint a tervezett éves díj!
A hiányzó összeget a meleg víz hő díjából kell kigazdásodnunk! Ugye érthető, hogy miért utólag állapítjuk meg a meleg víz hő díját?! Beírtátok a táblázatba az adatokat?
18. Költséghely: Hulladék kezelés költsége. A számla három részből áll: 1)Szeméttároló edények (kukák) bérleti díja 2) Hulladék elhelyezés díja, 3) Hulladék szállás díja. 1 és a 2-es összeg osztva lakások számával 150 Ft jelent.
A szállítás díja osztva a lakás használok számával (lakcímnyilvántartó) 850 Ft/fő. Így most a táblázatba 150+850= 1000 Ft/lakás/1fő
Írjuk be!
19. Költséghely: Áramszolgáltatás díja. Villanyórák adatai alapján, EON átalány számlák alapján könnyű betervezni. Nagyon kicsi emelkedéssel számolva 395 136 Ft éves fogyasztást és egy lakásra eső 588 Ft közös díjat írjunk be!
20. Költséghely : Vízszolgáltatás díja. Bázis adat (tavalyi) 3 433 144 Ft .Nagyobb vízfogyasztással nem számolunk. Víz díj emelése, 1m/3 840 Ft szorozva a 2011 évben fogyasztott m/3-el plusz a víz óra alapdíja.
Így az éves víz szolgáltatás éves díja 4 464 460 Ft tervezhető! Takarékoskodnunk kell, hogy ne lépjük túl!
Egy lakásra azonban csak az 1 100 Ft víz és csatorna alapdíjat tervezzük be.! Az alaprezsihez majd a vízdíj előleg külön hozzáadódik!
Nézzük csak ! Készen is van a táblázatunk! Elfáradtatok!? Én Igen!
KIADÁSOK |
||||
14 |
Üzemeltetési költségek (15-20) |
2011 tény |
2012 terv |
lakás /hó/1fő |
15 |
Költségelosztók elszámolási díja TECHEM (4) |
186 540 |
190 000 |
283 |
16 |
Fűtési alapdíj COTECH (3) |
3 748 976 |
3 940 000 |
5863 |
17 |
Hőszolgáltatás díja COTECH ( 2,) |
5 817 392 |
6 351 600 |
5000 |
18 |
Hulladék kezelés ZALADEPO (7) |
1 275 152 |
1 402 667 |
1000 |
19 |
Áramszolgáltatás díja EON (1) |
394 335 |
395136 |
573 |
20 |
Vízszolgáltatásdíja ZALAVÍZ (14) |
3 433 144 |
3 464 460 |
1100 |
ÜZEMELTETÉSI KÖLTSÉGÜNK: 14 855 539 15 743 863 13 819 Ft
Éves szinten 878 244 Ft -al megnövekedett a kötelező kiadásunk.! Ez egy lakásra nézve 1321 Ft átlagban!
Köszönöm , hogy velem számoltatok! Lehet, hogy hibásan számoltunk!? Vagy nem?
Társasházunk 2012 költségvetési tervének közös készítése
II. Ütem : Fenntartási költségek tervezése.
Tulajdonostársam, ha van kedved folytassuk a tervezést. Kezdjük az elvekkel. Társasházak kettő pénzügyi alapot létesítenek a tulajdonosok által fizetett közös költség összegéből.
Egyik alap az üzemeltetési alap, másik a felújítási alap. Az üzemeltetési (pénz)alap fedezi az üzemeltetési és a fenntartási kiadásokat. Az üzemeltetési költségeket már beterveztük, most a fenntartási költségekről döntünk.
Ismételjük át! Üzemeltetési költségek a társasház működési feltételeit biztosítják. (közüzemi számlák )
Fenntartási költségek a társasház törvényes, előírásoknak megfelelő működésének a minőségét teremtik meg .
Nézzük meg most a minőségi működés költségeit!
23. Költséghely. Gazdasági ellenőr azaz a könyvvizsgáló megbízási díja. Törvény írja elő, a díjazás megbízási szerződés alapján történik. Az előző év összegét tervezzük be ,reménykedve abban, hogy a szerződés megkötésekor elfogadják a 45 000 ft díjat. Egy lakásra eső rész 67 Ft.
24. Költséghely. Társasház biztosítási díja. Mondhatjuk úgy is, hogy a sok százmilliós vagyonunk kötelező biztosítása. A díj összege szerződésben rögzített, kötési évfordulón , májusban változik . Kicsi emelkedést tervezve írjunk be 355 000 Ft. Ez lakásonként 528 Ft jelent.
25. Költséghely. Könyvelés mb. díja. Könyvelő irodával kötött szerződés alapján éves díj 180 000Ft. Egy lakásra eső díj 268 Ft. Előző évben áthozott összeget is kifizettük.
26. Községhely. Közös képviselő mb. díja. Megbízási szerződés alapján bruttó havi 84 000 Ft. a levonások
utáni nettó összeget a könyvelés számolja ki. Ez 2011- ben 51 510 Ft. volt. Egy lakásra 995 Ft tervezzünk.
27.Költséghely. Házfelügyelő mb. díja: Megbízási szerződés alapján havi 50 000 Ft. Ez lakás/893 Ft.
28.Költséghely. Karbantartás-takarítás díja: Vállalkozóval kötött, szerződésben leírt takarítási feladatok ellátásáért kialkudott díj. Kiegészítjük néhány forinttal, karbantartási, soron kívüli feladatok elvégzésének a fedezetére. Éves szinten 504 000 Ft. Ez lakásonként havonta 750 Ft.
Most érdemes megállni egy szóra.! Ha tartani akarjuk a sok éves gyakorlatot, azaz a 2012 –s célkitűzést azaz a lakásonkénti 21 000 Ft (egy fő esetén) akkor a további kiadásoknak már nincs meg a közös költség fedezete.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy az1-28. költséghely kiadásait 2012-ben befizetendő közös ködség összege fedezi.
Hivatalosan megnevezve a betervezett kiadások fedezeti forrása a betervezett közös költség hozzájárulás lesz.
Ezek a kiadások lakásomként havonta összesen 3 501 Ft jelentenek
Mi lesz a további kiadásokkal? Milyen bevételi forrás fedezi majd? Vagy fedezetlen marad? Reméljük nem!
29. Költséghely: APEH személyi jövedelem adó: Törvény alapján könyvelés számolja ki. Adózni a bérleti díjak és a tisztelet díj összege után kell. Ez az összeg kalkulált mert a bérleti díj is és a tisztelet díj is esetleges.
30. Költséghely: APEH egészség biztosítási járulék.: Törvény alapján könyvelés számolja ki a tisztelet díj alapján.
31. Költséghely : APEH nyugdíj biztosítási járulék. Törvény alapján könyvelés számolja ki a tisztelet díj alapján.
32. Költséghely: Átvezetett kiadások: Pénz mozgással nem járó számlák és a pénztár közti utalások összege. Nem valós kiadás, mert egyúttal bevételi oldalon is megjelenik. Könyvelőnek kötelezően könyvelésben ki kell mutatnia. A pénzforgalmi szemléletet biztosítja.
33. Költséghely. Bank költségek: Bankszámlák számlavezetési díja, pénzforgalom utáni kezelési díj.
Bank automatikusan havonta vonja a számláinkról. 2011 az összeg kiegészült még az új szerződések díjával.
2012-re az összeg kalkulált, remélem fedezni fogja a tényleges kiadást.
34. Költséghely: Közös költség visszatérítés összege: Fűtés költség előlegből a megtakarítás illetve egyes tulajdonosok túlfizetésének visszatérítése. Részben kalkulált összeg.
35. Költséghely: Hatósági díjak illetékek: Hatósági ellenőrzések (kémények, tűzoltó készülékek) díja,
Közterületi felügyelet szemetes edények környékének állapotáért kiszabott büntetési díja. Fizetési meghagyás ügyvédi díja stb. Kalkulált, estleges összeg. Lehet, hogy elég, lehet,hogy kevés lesz. Nagyobb kiadásnak nincs meg a fedezete.
36. Költséghely:Nyomtatvány, irodaszer, fénymásolás. Törvény írja elő, hogy a könyvvizsgáló ellenőrzési megállapítását és az éves közgyűlés dokumentumait írásban meg kell küldeni minden tulajdonosnak.
Számviteli szabályok teszik kötelezővé pénzügyi bizonylatok vezetését. Ilyenek a kiadási-bevételi bizonylatok, pénztárnapló. A fénymásolt anyagokhoz a papír is ide tartozik.
37. költséghely: Posta költségek: Szerződéses partnerekkel, hatóságokkal folytatott levelezés kiadásai postai számlák alapján. Tulajdonosoknak írt fizetési ajánlott levelek költségét is ide tervezzük. Most egy ajánlott levél díja 740 Ft. Képzelhetitek,hogy fáj a szívem amikkor a nem fizetőkre sok ezer forintot kell kifizetni!
38. Költséghely: Hibaelhárítás. Javítás: Kaputelefonok, szennyvízcsatornák dugulásai stb. tartozik ide.
39. Költséghely: Anyagi jellegű ráfordítások: Meghibásodott eszközök tárgyak cseréje, (pld. égők )
Fénymásoló patronok, zárak, kulcsok stb.
Nos lehetne még folytatni de már a 29-39 költséghelyek kiadásaira sincs mega fedezet. Azaz mondjuk ki, ezeket a kiadásokat nem a tulajdonosok által fizetett közös költségből tervezzük fedezni. Ezért a lakások kiadásához nullákat terveztünk
Most töltsük ki a fenntartási alap kiadásainak a táblázatát!
22 |
Fenntartási költségek (23-39) |
2011 tény |
2012 terv |
Lakás/hó |
23 |
Gazdasági ellenőr (könyvvizsgáló ) mb. díja |
45 000 |
45 000 |
67 |
24 |
Biztosítás díja( 6) |
352 284 |
355 000 |
528 |
25 |
Könyvelés mb. díja (20) |
300 000 |
180 000 |
268 |
26 |
Közös képviselői mb. díj (5) |
661 735 |
668 640 |
995 |
27 |
Házfelügyelő mb díja (12) |
600 000 |
600 000 |
893 |
28 |
Karbantartás-takarítás díja (11) |
519 880 |
504000 |
750 |
29 |
APEH SZJA beszedési számla (16) |
204 828 |
204 828 |
0 |
30 |
APEH Egészségbizt alap beszedési számla (17) |
70 560 |
70 560 |
0 |
31 |
APEH Nyugdijbizt. alap beszedési számla (18) |
342 720 |
342 720 |
0 |
32 |
Átvezetett kiadás (9) |
0 |
0 |
0 |
33 |
Bankköltségek (15) |
228 547 |
79 296 |
0 |
34 |
Közös költség visszatérítés (21) |
575 170 |
500000 |
0 |
35 |
Hatósági díjak, illetékek (13,26,30,31) |
27 132 |
20 000 |
0 |
36 |
Nyomtatvány,irodaszer,fénymásolás |
40 121 |
35 000 |
0 |
37 |
Postaköltség (28) |
5 433 |
6 000 |
0 |
38 |
Hibaelhárítás,javítás (19,27) |
73 250 |
60 000 |
0 |
39 |
Anyagi jellegű ráfordítások ( 26,32,33,34,35) |
81 545 |
40 000 |
0 |
FENNTARTÁSI KÖLTSÉGEK ÖSSZESEN 4 128 205 3 711 044 3 501 Ft
Összefoglalásként kimondhatjuk,hogy 2012 évre 417 161 Ft -al kevesebb kiadást terveztünk be!
Tettük ezt annak ellenére, hogy 4,2 % áremelkedés történt mindenterületen.
Remélem tulajdonostársam .hogy mindennek utána számoltál. Nagyon jól látható, hogy nekem mint közös képviselőnek kicsi a tervezésben a mozgás terem. Szerződésekben vállalt fizetési kötelezettségek kötnek.
Szolgáltatás megrendelésénél, anyag vásárlásnál pedig a számla összege mindent meghatároz.
Talán ennyi elég is a mai napra. Már csak a fejújítás költségeit kell megterveznünk legközelebb.
Köszönöm, hogy velem számoltatok!
Társasházunk 2012 éves költségvetésének közös tervezése.
III. Ütem :
Fejújítási alap kiadásainak tervezése.
Tulajdonostársam már nem sok van hátra a költségek tervezéséből.
Kezdjük talán néhány fogalom tisztázásával.
Felújítási alap képzését régen törvény írta elő. Ma már nem ,de kedvező felújítási kölcsönt csak felújítási alappal rendelkező társasház vehet fel.
Az üzemeltetési és a felújítási alap nem más mint bankszámlákon lévő pénzügyi eszközök.
Üzemeltetési alap pénzügyi eszközei az üzemeltetési számlán találhatoak. Erre a számlára fizetjük be havonta a közös költségekhez való hozzájárulásunk előlegét.
Ebben az előlegben a felújítási alapképzésének az összege is benne van. Ezért minden hónap 10-én az üzemeltetési számláról azaz az alapból átutalom a felújítási alapképzésére szánt összeget.
Ez 2012- ben havi 210 000 ft. Így havonta a fejújítási alapunk ennyi összeggel növekszik. Gazdálkodás szempontjából azonban az a kedvező ha az alapban elhelyezett pénzeszköz a lehető legnagyobb mértékben növekszik azaz kamatozik.
Ezért döntöttünk úgy ,hogy a felújítási alap pénzeszközéből havonta 205 730 Ft a lakáskassza szerződés alapján 8 éven át takarék számlára fizetünk be. Erre az összegre évente kamatot és 30% állami támogatást kapunk 55 –en. Bárdosék ebben nem akartak részt venni.
Összegezve a felújítási alap pénzeszközei két számlán találhatóak. Felújítási és a takarék (LTP)számláinkon.
A felújítási alap képzéséhez a tulajdonosok hozzájárulását az SzMSz szerint tulajdoni hányad szerint állapitjuk meg. Ez 2012-ben 20,19 Ft. Így a nem erkélyes lakás 20,16x181 t/h. =3 655 Ft
Most a táblázatba éves kiadásként a 12x 205 730 Ft írjuk be mint kiadást. A tulajdonosok hozzájárulásához
egy átlagot 3680 Ft írjunk.
Persze jól tudjuk,hogy ezek nem igazi kiadások. Egyszerűen a felújítási alapon belül az egyik számlánkról át- utaljuk a pénzünket egy kedvezőbb hasznot (növekedést és előnyt) hozó számlára.
Természetesen a pézforgalmi szemlélet érvényesitése miatt itt ez az összeg kiadásként szerepel és majd a másik számlánkon majd a bevételi forrásoknál megfog jelleni!
Töltsük ki az egyszerű táblázatot.
Előző év összege a hitel kifizetése miatt ilyen nagy.
40 |
Felújítási alap képzése (41-43) |
2011 |
2012 |
Lakás/hó |
41 |
Lakáskassza befizetés ( 8) |
1 279 300 |
2 468 760 |
3680 |
42 |
Hiteltörlesztés (10) |
8 630 000 |
0 |
0 |
43 |
Közös helyiségek felújítási költsége |
0 |
0 |
0 |
40 |
összesen (41+43 ) |
9 909300 |
2 468 760 |
3 680 |
Megkaptuk a felújítási alapból havonta kifizetésre azaz saját számlánkra átutalt
„költség” összegét.
Most már a kiadások tervezésének utolsó üteme van hátra .
Legközelebb három táblázatot egyesíteni fogjuk.
Köszönöm, hogy velem számoltál!
Kiadások tervezésének összefoglalója.
Tulajdonostársaim , remélem ,hogy a közös tervezés után most már bárki lehetne közületek közös képviselő. Boldog lennék, ha valaki jelezné, hogy hajlandó lenne átvállalni a teendőket és a felelősséget. Gondolkodjatok rajta!
Társasházunk 2012 évben várható kiadásait megterveztük. A bevételi források megtervezése előtt foglaljuk össze az elméleti ismereteinket:
Gazdálkodásunknak két alapja van, amelyek a tulajdonosok befizetéseiből kerülnek létrehozásra.
Üzemeltetési alap, külön banki számla számmal, ahová fizetjük havonta az előírt hozzájárulásunkat.
Felújítási alap, szintén külön banki számlaszámmal, ahová a közös képviselő havonta az üzemeltetési számláról átutalja a költségvetésben betervezett összeget.
Üzemeltetési alapból azaz a banki számláról a közös képviselő a szolgáltatók számláit folyamatosan teljesíti azaz kifizeti. A számlázás időszakokhoz kötöttek, havi, negyedéves, féléves, éves számlákat kapunk. Ez azt jelenti, hogy az üzemeltetési alapba a befizetés havi rendszerességgel történik, a költségek kifizetése viszont a számlákhoz kötött.
Alapelv a gazdálkodásban, üzemeltetési számlán nem lehet kevesebb pénzösszeg mint az igénybe vett szolgáltatás díja. Ezt nevezzük pénzügyi mérlegnek, amely soha nem lehet mínuszos. Nálunk soha nem is volt!
Mivel a költségeket pontosan és szorosan terveztük meg, a pénzügyi mérleg egyensúlyát veszélyezteti az a tulajdonos aki későn vagy netán kevesebbet fizet mint a betervezett előírás.
Érdemes volna most itt felsorolni azokat a tulajdonosokat akik úgy képzelik, hogy előre fogyasztanak és utólag alkudoznak, hogy mit szeretnének fizetni.
Felújítási alapból, közgyűlési határozat alapján a közös képviselő fizetheti a hitel részleteit, megtakarítási számlát és a felújítási munkák költségeit.
Tehát jól látható, hogy a társasház gazdálkodásának az alapjai nem keverhetők össze a kiadásokkal. A kiadásokat megterveztük és kiszámoltuk mennyi legyen az egyes tulajdonosok hozzájárulása azaz a közös költsége. Társasházunk éves tervet készít,amelynek a tervezett kiadásaihoz éves összeggel kell hozzájárulnunk. A havi fizetési lehetőség csak könnyítés a részünkre. Az egyes tulajdonos részére a havi hozzájárulása kiadásnak számit. Ugyan ez a társasháznak bevétel.
Emlékeztek, hogy a gazdálkodási elvek szerint a költségvetés lehet alul vagy felül tervezett illetve megalapozott.
Tervezésnél látható volt, hogy a társasházi költségeink összege nagyobb mint a tulajdonosok részére előírásból származó bevétel. Ez azt jelenti, hogy a tervezett költségvetés alultervezett, évvégén nem fog keletkezni megtakarítás azaz az üzemeltetési alap nem fog bővülni!
Ezért nagyon szigorúan betartott fizetési fegyelemre van szükség.!
Egyéb esetben új közös képviselőt kell keresni és új tervet kell készíteni!
Legközelebb már a bevételekkel foglalkozunk!
Köszönöm az együtt gondolkodást!
Társasházunk 2012 éves költségvetésének közös tervezése.
IV. Ütem :
Kiadások tervezése.
Lássuk hát mit is csináltunk ha egyesítjük a táblázatokat, azaz ha az üzemeltetés, a fenntartás és a fejújítás kiadásait egy táblázatba foglaljuk!
KIADÁSOK |
||||
14 |
Üzemeltetési költségek (15-20) |
2011 |
2012 |
albetétek/hó |
15 |
Költségelosztók elszámolási díja TECHEM (4) |
186540 |
190000 |
283 |
16 |
Fűtési alapdíj COTECH (3) |
3748976 |
3940000 |
5863 |
17 |
Hőszolgáltatás díja COTECH ( 2,) |
5817392 |
6351600 |
5000 |
18 |
Hulladékszállítás ZALADEPO (7) |
1275152 |
1402667 |
1000 |
19 |
Áramszolgáltatás díja EON (1) |
394335 |
385056 |
573 |
20 |
Vízszolgáltatásdíja ZALAVÍZ 14 |
3433144 |
3464460 |
1100 |
21 |
|
0 |
0 |
0 |
22 |
Fenntartási költségek (24-39) |
0 |
0 |
0 |
23 |
Gazdasági ellenőr (könyvvizsgáló ) mb.díja |
45000 |
45000 |
67 |
24 |
Biztosítás díja( 6) |
352284 |
355000 |
528 |
25 |
Könyvelés mb.díja (20) |
300000 |
180000 |
268 |
26 |
Közös képviselői mb.díj (5) |
661735 |
668640 |
995 |
27 |
Házfelügyelő mb díja (12) |
600000 |
600000 |
893 |
28 |
Karbantartás-takarítás díja (11) |
519880 |
504000 |
750 |
29 |
APEH SZJA beszedési számla (16) |
204828 |
204828 |
0 |
30 |
APEH Egészségbizt.alap beszedési számla (17) |
70560 |
70560 |
0 |
31 |
APEH Nyugdijbizt. Alap beszedési számla (18) |
342720 |
342720 |
0 |
32 |
Átvezetett kiadás (9) |
0 |
0 |
0 |
33 |
Bankköltségek (15) |
228 547 |
79296 |
0 |
34 |
Közös költség visszatérítés (21) |
575170 |
0 |
0 |
35 |
Hatósági díjak, illetékek (13,26,30,31) |
27132 |
20000 |
0 |
36 |
Nyomtatvány,irodaszer,fénymásolás (22,23,24,25) |
40121 |
35000 |
0 |
37 |
Postaköltség (28) |
5433 |
6000 |
0 |
38 |
Hibaelhárítás,javítás (19,27) |
73250 |
60000 |
0 |
39 |
Anyagi jellegű ráfordítások ( 26,32,33,34,35) |
81545 |
40000 |
0 |
40 |
Felújítási alap képzése (41-43) |
0 |
0 |
3680 |
41 |
Lakáskassza befizetés ( 8) |
1279300 |
2468760 |
0 |
42 |
Hiteltörlesztés (10) |
8630000 |
0 |
0 |
43 |
Közös helyiségek felújítási költsége |
0 |
0 |
0 |
44 |
Kiadások összesen (14+22+40) |
28893044 |
21 413587 |
21000 |
Tehát 2012 évre 21 413 587 Ft kiadást terveztünk be. Ebből 858 404 Ft más bevételi forrásokból fedezzük .
Így ha ezt az összeget kivonjuk az összes kiadásból akkor 20 555 183 Ft kiadást kell fedezni a befizetett éves közös költségekhez való hozzájárulás összegének
A kiadásokhoz való tulajdonosi hozzájárulás összegét is ki kell számolnunk egy külön táblázatban a lakás/hó adatai alapján.
Legközelebb ezt a táblázatot készítjük el!
Bevételi források közös tervezése
I. Ütem
Tulajdonostársam most valami kellemesebb jön. Számba vesszük a pénzügyi eszközeinket és azokat a forrásokat ahonnan biztos bevételünk származhat.
A módszer ugyan az, költséghelyenként tervezünk.
1.Költséghely : Éves nyitó egyenlegek azaz a pénzügyi eszközeink.
Üzemeltetési alap : Üzemeltetési számla 2 256 926 Ft
Lekötött betéti számla 330 542 Ft
Pénztári készpénz 68 902 Ft
Felújitásialap: Felújítási bankszámla 29 569 Ft
Lakástakarék Pénztár 1 279 300 Ft
2011.12.31-i záró pénzeszközök összege 3 965 239 Ft
Ez képezi a 2012-s év nyitó összegét. Beírhatjuk a táblázatba!
2.Költséghely: Közös költség, kalkulált előleg összege: 20 448 800 Ft
Az előzőekben elkészítettük a táblázatot ami közgyűlési határozat lesz. A határozat betartása biztosítja a társasházunk pénzügyi egyensúlyát azaz a fizetési képességét.
Beírhatjuk és reménykedjünk, hogy a fizetési fegyelem megvalósul!
3.Költséghely: Lakástakarék Pénztár befizetések összege: 2 468 760 Ft
Szerződésben vállalt 205 730 Ft havi befizetés x 12 hónappal. Írjuk be!
4.Költséghely: Lakástakarék Pénztári éves befizetés utáni állami 30% támogatás.
Szerződéskötés évfordulóján 2012 augusztusban kerül elszámolásra, általam kalkulált összeg:
Írjuk be a 383 790 Ft!
6.Költséghely: Bérlemények díja: Közös lakás bérlője Göcsej Szaki Kft, Hargita Attila
Adózott éves díj 270 000 ft. Tárolók nem adózott bérleti éves díja 372 125 Ft
Tehát ez a 642 125 Ft összeg a legnagyobb nyereségünk! Írjuk be a táblázatba.!
7. Költséghely: Egyéb bevételek: COTECH Kft-l kötött szerződés alapján a kazánház használatáért és a költségeiért évente az általam benyújtott számla alapján fizet.
Ez 2011 éves elszámolás alapján 2012 januárban 395 414 Ft kifizették.
Ez nekünk tiszta adózott jövedelem,írjuk be !
11.Költséghely: Kamat bevételek, bankszámlán lekötött pénz és az LTP számla utáni kamat.
BEVÉTELEK |
|
|||
|
Költséghely (könyvelés) |
2011 év tény |
Terv 2012 év |
|
1 |
Éves nyitó egyenleg |
9312584 |
3965239 |
|
2 |
Közös költség (kalkulált)előleg (3,,) |
19 520 040 |
20 448 800 |
|
3 |
Lakástakarék Pénztári befizetés (2,) |
1 279 300 |
2 468 760 |
|
4 |
Állami támogatás (lakástakarék befizetés után) |
0 |
383790 |
|
5 |
Biztosítási esemény kártérítése |
0 |
0 |
|
6 |
Bérbe adott helyiségek bérleti díja ( 7) |
642125 |
642 125 |
|
7 |
Egyéb bevétel (5,6,10,) |
399 528 |
395 414 |
|
8 |
Átvezetés bevétele (9) |
0 |
0 |
|
9 |
Előtörlesztés összege |
331 034 |
0 |
|
10 |
APEH visszatérítés |
0 |
0 |
|
11 |
Pénzügyi műveletek kamat bevétele ( 4,) |
0 |
29872 |
|
12 |
Nyertes per bevétele |
330361 |
0 |
|
13 |
Bevételek (1-12) összesen(Ft.) |
|
28 334 000 |
|
Végeztünk a bevételi források megtervezésével! Ugye egyszerű volt!?
Köszönöm a figyelmetek, türelmetek!
2012 év pénzügyi terve, albetétek költséghozzájárulása. | ||||
BEVÉTELEK | 3.sz.dokumentum | |||
Költséghely (könyvelés) | 2011 év tény | Terv 2012 év | ||
1 | Éves nyitó egyenleg | 9312584 | 3965239 | |
2 | Közös költség (kalkulált)előleg (3,,) | 20555134 | 20448800 | |
3 | OTP Ltp (2,) | 1279300 | 2468760 | |
4 | Fundamenta lakáskassza | 38000 | 383790 | |
5 | Biztósitási esemény kártéritése | 39500 | 0 | |
6 | Bérbe adott helyiségek bérleti díja ( 7) | 614250 | 642125 | |
7 | Egyéb bevétel (Cothec bérlemény költségei) | 399528 | 395414 | |
8 | Átvezetés bevétele (számlák közti mozgás (9) | 8590231 | 500000 | |
9 | Előtörlesztés összege (jelzálóg kiváltása) | 331034 | 0 | |
10 | APEH visszatérités | 0 | 0 | |
11 | Pénzügyi müveletek kamat bevétele ( 4,) | 54664 | 29872 | |
12 | Nyertesper bevétele | 330542 | 0 | |
13 | Bevételek (1-12) összesen(Ft.) | 41544767 | 28834000 | |
KIADÁSOK | ||||
14 | Üzemeltetési költségek (15-20) | albetétek/hó | ||
15 | Költségelosztók elszámolási díja TECHEM (4) | 186540 | 190000 | 283 |
16 | Fűtési alapdíj COTECH (3) | 3748976 | 3963228 | 5898 |
17 | Hőszolgáltatás díja COTECH ( 2,) | 5817392 | 6351600 | 5000 |
18 | Hulladékszállitás ZALADEPO (7) | 1285032 | 1298784 | 911 |
19 | Áramszolgáltatás díja EON (1) | 394335 | 385056 | 573 |
20 | Vizszolgáltatásdíja ZALAVÍZ 14 | 3433144 | 3464460 | 1100 |
21 | 0 | 0 | 0 | |
22 | Fentartási költségek (24-39) | 0 | 0 | 0 |
23 | Gazdasági ellenőr (könyvvizsgáló ) mb.díja | 45000 | 45000 | 67 |
24 | Biztósitás díja( 6) | 352284 | 355000 | 528 |
25 | Könyvelés mb.díja (20) | 300000 | 180000 | 268 |
26 | Közös képviselöi mb.díj (5) | 661395 | 668640 | 995 |
27 | Házfelügyelö mb díja (12) | 600000 | 600000 | 893 |
28 | Karbantartás-takaritás díja (11) | 510000 | 481152 | 716 |
29 | APEH SZJA beszedési számla (16) | 205770 | 204828 | 0 |
30 | APEH Egészségbizt.alap beszedési számla (17) | 72680 | 70560 | 0 |
31 | APEH Nyugdijbizt. Alap beszedési számla (18) | 342160 | 342720 | 0 |
32 | Átvezetett kiadás (9) | 8676501 | 500000 | 0 |
33 | Bankköltségek (15) | 142 585 | 79296 | 0 |
34 | Közösköltség visszatérités (21) | 574720 | 0 | 0 |
35 | Hatósági díjak, illetékek, bírság (13,26,30,31) | 27132 | 20000 | 0 |
36 | Nyomtatvány,irodaszer,fénymásolás (22,23,24,25) | 40121 | 35000 | 0 |
37 | Postaköltség (28) | 5320 | 6000 | 0 |
38 | Hibaelháritás,javítás (19,27) | 73250 | 60000 | 0 |
39 | Anyagi jellegü ráforditások ( 26,32,33,34,35) | 81545 | 40000 | 0 |
40 | Felújitási alap képzése (41-43) | 0 | 2520000 | 0 |
41 | Lakáskassza befizetés ( 8) | 1279300 | 2468760 | 3680 |
42 | Hiteltörlesztés (10) | 4637713 | 0 | 0 |
43 | Fundamenta Lakáskassza befizetés | 38000 | 51240 | 0 |
44 | Kiadások összesen (14+22+44) | 33530895 | 24381324 | 20911 |
Bevételek összesen (2012 év) | 28 834 000 | |||
Kiadások összesen (2012 év) | 24 484 827 | |||
Év végi tervezett záróegyenleg (bevétel-kiadás) | 4 349 173 | |||
2012.évi egyenlegek | Nyitó(tény) | Záró(terv) | ||
Betétszámla (tartos lekötés) | 330 542 | 2000000 | ||
Pénztár | 68 902 | 100000 | ||
Üzemeltetési számla | 2 256 926 | 2400000 | ||
Felújitási számla | 29 569 | 50 000 | ||
Lakáskassza | 1279300 | 4131850 | ||
Összesen: | 3 965 239 | 8681850 | ||
PÉNZÜGYI EREDMÉNY (2012 évI) | (Záró-Nyitó) | 4 349 173 | ||
|
|
||